Amikor történetet írok, nemcsak az érdekel, hogy mi történik a szereplőkkel. Sokkal inkább az, hogy mi történik velük közben.
Szeretem azokat a történeteket, amelyekben a szereplők nem tökéletesek. Hibáznak, rossz döntéseket hoznak, és ezeknek a döntéseknek következményei lesznek.
Az alábbi részletben éppen egy ilyen döntés következményeinek első pillanatait olvashatjátok.
[ Részlet a könyvből ]
– Utállak! – ordította Anna, azzal sarkon fordult, majd becsapta maga mögött az ajtót.
Halloway mereven nézte, ahogy a kis tábla, a „Ne zavarj” felirattal ringatózva himbálózik a lánya ajtaján.
A csend, ami utána maradt, nehezebb volt, mint a veszekedés. Dühösen fújtatott egy nagyot, aztán ő is bement a saját szobájába. Ruhástul bedőlt az ágyba, majd zavart, nyugtalan álomba merült.
Arra sem riadt fel, hogy Anna óvatosan átsurran a nappalin.
A zárban a kulcs lassan elfordult, és a bejárati ajtó halk kattanással bezárult mögötte.
Már elmúlt éjfél, az eső ütemesen kopogott az ablakpárkányon, monoton, kísérteties ritmusban. A hálószobában félhomály uralkodott, csak az öreg falióra halk kattogása törte meg a csendet.
A telefon, amit Halloway hanyagul az éjjeliszekrényre dobott, rezegni kezdett, az éles csengőhang belehasított a
levegőbe. Felriadt, egy pillanatra nem is tudta, hol van. A kijelzőn ismerős név villogott. A lányáé. Megnyomta a hívásfogadás gombot.
– Anna?
A vonal másik végén csak a szél süvítését hallotta. Aztán valami mást is. Egy halk, tompa zajt, mintha egy ajtó csukódott
volna.
Átrohant a nappalin, majd hatalmas erővel felrántotta a lánya szobájának az ajtaját.
– Anna, hol vagy? – kérdezte remegő hangon.
De többé nem jött válasz.
Csak a vonal sercegése maradt, és valahonnan messziről egy vízcsepp koppanása – vagy talán egy könnycseppé…
***
Halloway-t a mobilja csengőhangja riasztotta fel. Fura volt – halkabb, lassabb, mintha távolról jönne, egy
másik szobából, egy másik világból.
Felnyögött. A feje hasogatott. Felült, kábán a telefon mellé dobott, marlborós dobozért nyúlt, és kivett egy szál cigarettát. A gyufát remegő kézzel gyújtotta meg. Ahogy a láng egy pillanatra megvilágította az arcát, szemében valami kemény,
sötét fény csillant. Egy mély slukk, majd lassan kifújta a füstöt. Végül fogadta a hívást.
– Halloway – szólt bele rekedten. – Mi történt, Martin?
A vonal túlsó végén fiatal, ideges férfihang válaszolt.
– Richard, ide kell jönnöd! Gyilkosság történt.
Halloway csak szívta a cigarettát, a füstje karikákban kúszott a mennyezet felé.
– Hol vagy most, és ki az áldozat?
– A Great Millnél. – A hang egy pillanatra elcsuklott. – Egy nőt öltek meg, bizonyos Emily Cartert.
A nyomozó elnyomta a cigarettát az éjjeliszekrény szélén lévő hamutartóba. A szíve kihagyott egy ütemet. A szobában hirtelen hideg lett, mintha a hívással együtt a múlt és a jelen keveredett volna.
– Várj… – kérdezte bizonytalanul –, milyen nap van ma?
– Tessék?
– Azt kérdeztem, milyen nap van… és melyik év.
A társa zavartan válaszolt.
– Kétezerhuszonöt. Szeptember nyolcadika.
Pontosan másfél év telt el azóta, amióta utoljára beszéltek Annával azon az estén. Halloway kezdett magához térni, de a fejfájása nem csillapodott. Bizonytalan léptekkel kiment a fürdőszobába, a mosdó feletti pipereszekrényből kivett egy doboz gyógyszert.
Már nem emlékezett, mi is a neve, csak azt tudta, hogy ebből szokott bevenni, amikor egy nehéz éjszaka után az agya így lüktet. Bekapott két pirulát, majd visszament a szobába, és töltött magának egy nagy pohár whiskyt. Az ital füstös íze szétáradt a szájában. Először csak a torkát marta, aztán lassan, alattomosan kezdte belülről melegíteni. A sötétben a falon függő képre pillantott. A fotóról Anna nézett vissza mosolyogva – abban a nyári ruhában, amit annyira szeretett. Halloway szeme egy pillanatra elhomályosult, a gyomra összeszorult. Minden alkalommal, amikor a lánya képére nézett, ugyanaz a fájdalom tört rá: a bűntudat. Nem tudta megvédeni őt.
Lassan felöltözött, magára húzta a kabátját, a kulcsait a zsebébe csúsztatta. Fejfájása tompulni kezdett, kiitta a maradék italát, rágyújtott, megállt, visszanézett a képre.
– Ha tudnád, mennyire hiányzol, kislányom… – suttogta.
A következő pillanatban becsapódott mögötte az ajtó, a léptei hangját elnyelte a folyosó.
Odakint a hajnal hideg, nedves fénye már derengeni kezdett a Millhaven fölötti dombokon. Halloway beszállt a kocsiba, beindította a motort, az ablaktörlők ütemes mozgása kissé megnyugtatta. A város lassan ébredezett, ő pedig elindult a Great Mill felé – oda, ahol a múlt újra testet öltött…
Mi vezetett idáig? Mi történt Annával? És mi köze mindennek Emily Carter halálához?
Ezekre a kérdésekre a Millhaven legendái – Great Mill sötét titka történetében már választ kaphattok.
De számomra a történet nemcsak erről szól. Hanem arról is, hogy mit tesz velünk a veszteség, hogyan változtat meg bennünket a bűntudat, és meddig vagyunk hajlandók elmenni az igazságért.
📖 A Millhaven legendái – Great Mill sötét titka
Leave a Reply